Mit jelent valójában a munka és a magánélet egyensúlya?

Szubjektív.

Manapság sokat olvashatunk, hallhatunk a munka és a magánélet egyensúlyáról és arról miért is fontos ez a mentális egészség vagy egyszerűen az életminőség szempontjából. De valójában mit is jelent és honnan tudhatjuk, hogy elértük ezt az egyensúlyi állapotot?

Nyilvánvaló, hogy mindannyian arra törekszünk, hogy mind a magánéletben, mind a munkában sikereket érjünk el és sokan közülünk szeretnék azt gondolni, hogy kiegyensúlyozott az életük, de valóban az?

Ha a következő három állítás közül valamelyikre nem tudsz határozottan igent mondani, akkor valószínűleg érdemes átgondolni a prioritásokat az életedben.

Van időm a hobbimra.

Talán kijelenthetjük, hogy a legtöbb ember nem a hobbijából él, sőt valójában az emberek többségének sosem lesz olyan munkája, amiért szenvedélyesen rajong. Természetesen lehet valaki izgatott egy munkahelyi feladat miatt, de hogy a munkája lenne a szenvedélye? Aligha jellemző.

S ezért olyan fontos, hogy valakinek legyen szenvedélye, hobbija. Egy hobbi értelmet és értéket ad, segít kikapcsolódni és feltöltődni. Akinek van valamilyen -akármilyen- hobbija, az várja az időt és a pillanatot, hogy végre hódolhasson a szenvedélyének. Ha azonban valakinek nincs ideje a hobbijára, akkor megfosztja magát egy boldog pillanattól, egy fantasztikus élménytől, s ha ez tartóssá válik, akkor idővel fennáll a kiégés veszélye is.

De mi van, ha valakinek egyáltalán nincs is hobbija? Biztos vagyok benne, hogy mindenki legalább egy dolgot tudna mondani, amire szívesen áldozna időt. De akkor miért nem szentel rá időt? Talán nem akarja eléggé vagy nincs rá ideje? Ha ez utóbbi igaz, akkor ez az egyik legbiztosabb jele annak, hogy valaki nem csupán túl elfoglalt, hanem nincs egyensúly az életében.

Jelen vagyok minden fontos eseményen.

Mindenkinek különböző elképzelése van az élet fontos eseményeiről, de abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy akármilyen eseményről legyen is szó, mindig száz százalékosan jelen kell lenni azokban a pillanatokban, amelyek fontosak számunkra, s tenni ezt anélkül, hogy bűntudatot éreznénk.

Nem csak a fizikai jelenlétre gondolok, hanem a lelki/szellemi jelenlétre is. Hiszen mire jó, ha fizikailag jelen vagy, de közben azon aggódsz, hogy a projekt határideje mindjárt lejár és emiatt lélekben máshol jársz? 

Ha a munkád mindenhová elkísér és megakadályoz abban, hogy az adott pillanatot kiélvezd, akkor az életed bizony nem kiegyensúlyozott. Amikor majd megérted, hogy a legfontosabb munkád is csak egy munka és felismered, hogy mennyire értékes a jelen pillanat függetlenül attól, hogy éppen hol vagy, akkor tényleg megérkeztél.

Nem félek nemet mondani.

Amikor a karrierre fókuszálunk, akkor hajlamosak vagyunk bizonyos dolgokat feláldozni a siker érdekében. Annyira szeretnénk megtenni mindent, hogy előrébb jussunk, meg akarunk felelni (sokszor a magunkkal szemben támasztott követelményeknek) és folyamatosan azon dolgozunk, hogy végre megkapjuk az áhított kinevezést, a várva várt fizetésemelést és következésképpen minden alkalommal, amikor valaki kér tőlünk valamit a munka során, az alapértelmezett válaszunk mindig kér(d)ésre "igen". Ez a szokás, vagy inkább hozzáállás azonban nem egészséges. Az időd pontosan ugyanolyan értékes, mint azé az emberé, akinek segíteni akarsz. Az energiád korlátozott és ha mindig másra fordítod és továbbra is gondolkodás nélkül igent mondasz más emberek kéréseire, akkor vajon mennyi marad neked belőle?

A munka és a magánélet közötti egyensúly elérésének egyik titka, hogy meghúzzuk a határokat. Életünk során számtalan ember próbál különböző irányokba tolni vagy éppen húzni minket, de ha vannak határaink, akkor idővel megtanulunk nemet is mondani bizonyos helyzetekben.